Híres szülöttek

Nemescsó, ez a gazdálkodó, jómódú magyar falu a Kárpát-medencei magyar népiskolai nevelés bölcsőjének tekinthető.

 Itt született Péterfy Sándor 1841. augusztus 5-én, a Magyar Tanítók Atyja, akinek a munkássága fáklyaként világított évtizedekig és szervesen nőtt ki a nemescsói néptanítók évszázados dicsőséges erőfeszítéseiből. Apja Péterfy József földműves, anyja Takács Erzsébet. Gyermekéveit itt töltötte, ide járt elemi iskolába. Népiskolai oktatását Bruck Henrik későbbi soproni képzőintézeti tanártól és Zeberer Ágostontól, a svájci híres Zeller-képzőjéből kikerült tanítótól nyerte. 1852-ben a kőszegi evangélikus gimnáziumba ment; az algimnázium bevégzése után 1856-ban családi körülményei nem engedvén meg a további iskolázást, hazatért Nemescsóba, majd tanítói pályára szánta magát és beállott Bruck mellé tanítónövendéknek.

1857-ben Nagygeresdre (Sopron vármegye) ment segédtanítónak, a legjelesebb néptanítók egyike, Németh Ferenc mellé. Majd 1858-ban Győrbe ment nevelőnek, ezután Répceszemerére, majd Sopronba. Letette a képesítő vizsgálatot és a dunántúli kerület által a tanítók számára szervezett póttanfolyamban, mint a kerülettől megválasztott képzőintézeti segédtanító tanított 1861-ig. Egy év múlva Nagykanizsára ment, hogy ott az evangélikus gyülekezet iskoláját szervezze. 1863-ban meghívták Győrbe, ahol 1865-ig működött mint tanító, amikor a pesti evangélikus gyülekezet megválasztotta tanítónak. A népnevelők pesti egyletének hosszú ideig elnöke volt. Egyike volt azoknak, akik az egyetemes tanítógyűléseket 1870-ben létrehozták. Ő alapította az Eötvös-alapot, melynek 1875-től 1900-ig elnöke volt. A tanítóság országos bizottságának tevékeny tagja és a képzőintézeti tanártestületnek elnöke volt. A minisztérium 1868-ban a tankönyvbíráló bizottságba hívta meg, 1872-től a közoktatási tanácsnak is tagja volt. Kitartó buzgalommal dolgozott a tanítók-háza megalkotásán, melyet 1899-ben sikerült Budapesten létrehoznia. Az Eötvös-alap újjászervezése alkalmából (1899. december 28.) fényes ovációt rendeztek tiszteletére. Németországban meglátogatta a nevezetesebb iskolákat és a hazának több vidékén tett tanügyi utazásokat. Munkatársa volt 1865-től néhány évig a Protestáns Egyházi és Iskolai lapnak; írt a Vasárnapi Újságba és a Magyar Tanügybe. Emlékét szülőfalujában fából készült portré és egy márványtábla őrzi. Valamint a falu főútja is az ő nevét viseli.

Bakó József (1896-1962) – író, költő, aki cipészből lett tanító, Nemescsóban

született. Apja Bakó József (1852–1898) gazdasági cseléd, és Kiss Erzsébet (1860–1946) szülésznő. Gyermekkori korcsolyabalesetének következtében évekig tartó, orvosilag félrekezelt csípőízületi gyulladásban szenvedett. Egyik lábára örökre sánta maradt. Első verseit suszterműhelye keresetiadó-könyvébe írta. Később Várady Imre és Ősz Iván támogatásával a Szombathelyi Kulturegyesület adta ki első verseskötetét (Árva kalászok, 1927), majd megismerkedett Babits Mihállyal, aki segítette versei megjelenését a Nyugat című folyóiratban. Tevékenyen bekapcsolódott a népi mozgalomba, a Kelet Népe belső köréhez tartozott (1935- től). Líráját a paraszti és a városi nyomort forradalmi szenvedéllyel megörökítő realizmus jellemzi. 1945 után elsősorban a falu megváltozott életét mutatta be. Önéletrajzi regénye „Feljebb a kaptafánál” címen jelent meg 1964-ben. Emlékét szülőfalujában fából készült portré és egy márványtábla őrzi. Valamint a falu egyik utcáját is róla nevezték el.

Bánó Ádám – (1883-1974) Nemescsóban tanított 1905-1945 között, majd itt élt haláláig. A közösség lelke, mozgatórugója, a település múltjának kutatója volt. 1905-1940 között több tucat cikket írt pedagógiai és vallásos témában az Evangélikus Népiskola c. folyóiratba. A község történetének kutatója volt, kéziratos munkájának címe: „Nemescsó múltjából”. Két írása jelent meg nyomtatásban a falu történetéről 1970-71-ben a Vasi Szemlében, önéletrajzi írásának címe: „Éveim, utam ...”. Ez 1972-ben jelent meg a Pedagógiai Irások c. megyei szaklapban. Két tanteremben, egyes években 90 gyermeket egyszerre tanított 40 éven át. Sok esetben tanítványai gyermekeit, unokáit is. De nemcsak pedagógusként volt a közösség tagja. Esténként színdarabokat tanított be és dalárdát vezetett, valamint ő látta el a kántori tisztséget is.