Történet

Nemescsó Vas megye egyik legrégebbi települése. Magyarország északnyugati részén helyezkedik el, Kőszegtől 7 km-re. Már az őskorban lakott hely volt, határában kőkorszaki és római emlékeket is találtak. A települést 1248-ban Cho alakban említik először. Első ismert földesura Csói Márton volt. 1511-től szerepel a nemes előtaggal, ekkor Nemes Cho alakban említik. A nemes előtag ugyanakkor a falu lakóinak rangjára is utal, akik köznemesek voltak. 1720-ban kaptak III. Károlytól nemesi rangot, hozzá földeket, címert és előjogokat.

Nemescsó nemes lakói írástudók voltak, ami valószínűleg köszönhető az evangélikus papok tanítói tevékenységének, hiszen az evangélikus egyház egyik fő célkitűzése a nép oktatása volt. Az 1681. évi 26. törvénycikk alapján Nemescsó lett a Vas megyei evangélikusok szabad vallásgyakorlásának helye, úgynevezett artikuláris helye, ahol a nyelvi megoszlás alapján két templomban tartottak istentiszteleteket. A község ekkor élte fénykorát, a templomon kívül két imaház, árvaház, latin iskola, gimnázium szolgálta nemcsak a környék lakosságát. A különleges helyzet szellemi központtá tette a kis települést. Mivel Nemescsó artikuláris hely volt, az iskolai oktatás a kor átlagánál jóval magasabb szinten folyt, először Fábri Mihálynak és Sartorius Szabó Jánosnak, majd a további lelkész és tanító generációknak köszönhetően.

A források szerint az Alumneumot (amely nemcsak árvaházat jelent, hanem mai értelemben kollégiumot is) 1729-ben Sartoris Szabó János evangélikus lelkész alapította a lelkészlakban. Magyarországon mindössze három településen (Kissomlón, Várpalotán és Nemescsóban) működött olyan intézmény, ahol latint is tanítottak. Az ilyen iskolákat nevezték abban az időben gimnáziumnak. A latin mellett matematikát is oktattak, ami szintén ritkaságnak számított.

 Nemescsó, ez a gazdálkodó, jómódú magyar falu a Kárpát-medencei magyar népiskolai nevelés bölcsőjének tekinthető. Itt született, nevelkedett és lett tanító-növendék Péterfy Sándor, a Magyar Tanítók Atyja, akinek a munkássága fáklyaként világított évtizedekig a XIX-XX. század fordulóján a Kárpát-medence falvainak egén, és szervesen nőtt ki a nemescsói néptanítók évszázados dicsőséges erőfeszítéseiből.